2016. május 2.

2 hónappal hamarabb indul a Ryanair berlini járata

Február elején jelentette be a Ryanair, hogy október 30-tól elindítja új járatát a német és a magyar főváros között. Az útvonalon nagy konkurenciaharc várható, mert az Air Berlin és az easyJet is repüli ezt az útvonalat. Most annyi történt, hogy a Ryanair Berlin - Budapest járata már szeptemberre is bekerült a foglalási rendszerbe, szóval már szeptember másodikától lehet az ír fapadossal Németországba repülni.


A menetrendből amúgy az látszik, hogy a járatot egy Berlinben állomásozó gép fogja teljesíteni, reggel 6:50-kor száll fel a repülő a Schönefeld repülőtérről, ami 8:20-ra ér Budapestre, majd 25 perc után indul vissza Berlinbe. A mostani menetrend szerint járat a hét minden napján fog közlekedni. A legolcsóbb retúr repjegyek 14.538 forintba kerülnek, ilyen áron főleg keddi, szerdai, csütörtöki napokon lehet utazni. Véleményem szerint a repjegyek árai a szeptemberi és októberi dátumokra még fognak csökkenni, szóval ha nem fix az utazás dátuma, akkor talán érdemes várni a foglalással.