2016. június 8.

Minden eddiginél több napos úti cél lesz elérhető télen

Nemrég bekerült a Ryanair foglalási rendszerébe a Vörös-tenger partján fekvő Eilat is. Ez a járat az előző télen már üzemelt, november 2-tól pedig újra elérhető lesz Budapestről. Persze a Wizz Air is bővíti téli kínálatát, október végétől Tenerife mellett már Lanzarote és Fuerteventura szigetére is repülnek. Persze most, hogy nyár van nem sokan gondolkoznak azon, hogy hova fognak télen repülni, pedig tényleg feltöltődés a hidegből melegebb éghajlatra utazni. Azonban azzal érdemes tisztában lenni, hogy sehol sincs garancia a napsütésre (ezért a "télből a nyárba" helyett a "télből a tavaszba" kifejezést szoktam használni), mondjuk januárban például Máltán jóval nagyobb esély van napsütésre, mint Budapesten.

Téli napsütés Máltán

A nagy kérdés az, hogy mikor érdemes megvenni a repülőjegyet. Ha fix a dátum és megfelelőnek találod az árat, akkor minél hamarabb. Ha rugalmas vagy és arra játszol, hogy minél olcsóbb legyen a repjegy, akkor lehet, hogy novemberig, illetve decemberig érdemes lehet várni a foglalással. 

A télen Budapestről elérhető napos úti célok:

Ryanair 
Athén, Barcelona, Eilat, Gran Canaria, Malaga

Wizz Air 
Alicante, Barcelona, Bari, Catania, Dubaj, Fuerteventura, Isztambul, 
Lanzarote, Lárnaka, Lisszabon, Malaga, Málta, Nápoly, Nizza, Tel-Aviv, Tenerife