2016. március 10.

Rekordot döntött a februári utasszám

Bravúrosan indította az idei esztendőt a Budapest Airport, ugyanis az előző év első két hónapjához képest 13%-kal több utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Tavaly februárban is rekordot döntött az utasforgalom, azonban most sikerült ezt 84 ezer fővel túlszárnyalni. Ennek eredményeként az idei évben eddig közel 160 ezerrel több utas fordult meg a budapesti repülőtéren mint 2015 első két hónapjában. Ha sikerülne tartani ezt a növekedési ütemet, akkor az idei utasszám akár 11-11,5 milliós is lehet - a korábbi évek adatai: 2013-ban 8,5 millió | 2014-ben 9,2 millió | 2015-ben 10,3 millió. Köszönet a tippért a Bud Flyer blognak