2016. február 5.

Hamarosan visszatérnek az 1 forintos repjegyek?

Évekkel ezelőtt szinte minden héten lehetett 1 forintos repjegyet venni a Ryanairnél, persze nem minden időszakra és nem minden járatra. Azonban az utóbbi években az 1 helyi pénznembe kerülő repjegyek szinte teljesen eltűntek. Korábban a Wizz Airnél is lehetett 300 forintért repjegyet venni, most 2.500 (de inkább 2.990) forintról indulnak a legolcsóbb tikettek. És persze ezek az árak tartalmazták az adókat és illetékeket, szóval nem arról volt szó, mint nagyon régen, hogy 1 forint a repjegy és mondjuk 6.000 forint az illeték, hanem ténylegesen 1 forintot kellett értük fizetni. 


A héten azonban volt egy Ryanair akció, melynek keretében sok úti célra 1 euróért / fontért lehetett repülőjegyet venni, Sajnos az akcióból Budapest és Pozsony is kimaradt, de talán ez a mostani leárazás egy jele lehet annak, hogy az 1 eurós repjegyek hamarosan Budapestre is visszatérnek.

És hogy a légitársaságoknak mi ebben az üzlet? A fapados légitársaságoknál az egyik legfontosabb cél, hogy minél kevesebb ülés maradjon üresen, mert az üres ülés biztos nem termel bevételt. Nyilván nem az 1 euróból fizetik be a kerozinszámlát, azonban a több utas például több feladott poggyászt vesz (vagy fizet a fedélzeti ellátásért, elsőbbségi beszállásért, stb.) és természetesen csak néhány jegyet szoktak fillérekért árulni. Persze a repjegyek átlagára sem valami magas, a Ryanairnél például az előző negyedévben 40 euró (12.400 Ft) volt és ezalatt az időszak alatt 32 milliárd forintnyi profitot termeltek. Szóval valamit nagyon jól csinálnak a fapadosok, olcsó repjegyek, mégis kiemelkedő nyereség - ebből más iparágak is tanulhatnának.