2016. február 10.

Berlin is elérhető lesz Ryanairrel

Október végétől napi járatot indít Berlin és Budapest között a Ryanair. Hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, de a járat már elérhető a foglalási rendszerben, igaz foglalni egyelőre nem lehet. Valószínűleg órákon belül felkerülnek az árak is és megjön a hivatalos sajtóközlemény is. A menetrendből kiderül, hogy a járatot a német bázison állomásozó gép fogja teljesíteni, azaz a repülő Berlinből indul Budapestre és a rövid forduló idő után megy vissza a német fővárosba. Jelenleg az easyJet és az Air Berlin is repül ezen az útvonalon, szóval október végétől igazi konkurenciaharc veheti kezdetét, ami remélhetőleg az árak csökkenéséhez vezet majd.

UPDATE: már felkerültek az árak, a legolcsóbb oda-vissza jegy 12.400 forintba kerül

Ha tavasszal utaznál Berlinbe, akkor az easyJet-nél akár 11-15 ezer forintból is kijön a retúr repjegy