2016. január 7.

A sikerek éve volt 2015 a Wizz Airnél

  • 19+ MILLIÓ UTAS: a tavalyi év folyamán 19,2 millió utast szállított a magyar gyökerekkel rendelkező légitársaság, ami 3,4 millióval több, mint egy évvel korábban
  • LOAD FACTOR 87,9%: a repülőgépek átlagos kihasználtsága 86,4%-ról 87,9%-ra növekedett
  • TŐZSDÉRE LÉPÉS: a Wizz Airnek tavaly sikerült megvalósítania azt, amiért már régóta nagyon dolgoztak, március 2-tól elérhetők a részvényeik a londoni tőzsdén
  • 65 REPÜLŐGÉP: az 2015-ös évet 54 repülővel kezdte a Wizz, az év folyamán 11 géppel nőtt a flotta
  • AIRBUS A321: november 20-án állt szolgálatba az első 230 székkel rendelkező repülő, ami 50 fővel több utast képes szállítani, mint az Airbus A320-as
  • DEBRECEN: decemberben megnyílt a Wizz Air 22. bázisa, ezáltal már Magyarországon két repülőtéren is jelen van ott állomásozó repülővel a fapados légitársaság
  • 100+ MILLIÓ UTAS: októberben szállította története 100 milliomodik utasát a Wizz Air, ezt a számot több mint 11 év alatt sikerült összehozni
Ez persze egy szubjektív lista, ennél jóval több eredményt ért el a légitársaság. Az utasok szemszögéből nagy változás, hogy májusban be lett vezetve az előzetes ülőhelyfoglalás. Két új izgalmas úti cél is megjelent a Wizz kínálatában, Izland Lengyelországból, a Kanári-szigetek pedig Magyarországról lett elérhető. Valószínűleg a mostani év a légitársaság történetének legnyereségesebb éve, ehhez persze jelentősen hozzájárulhat az alacsonyabb kerozinár is.

Hogy egy picit előre is tekintsünk, 2016-ban már 10 Wizz repülőgép fog Budapesten állomásozni, melyből 4 Airbus A321-es lesz. Az előzetes menetrend szerint ezek a gépek Londonba, Madridba, Rómába, Eindhovenbe, Milánóba, Bariba, Thesszalonikibe, Barcelonába, Stockholmba és Brüsszelbe fognak repülni, azaz ezeken az útvonalakon elképzelhető, hogy a megnövekedett kapacitás miatt kicsit mérséklődni fognak a repjegyek árai.