2015. október 6.

Fantasztikus rekord a repülőtéren: megvan a 10 millió utas

A Budapest Airport mai sajtóközleményéből kiderült, hogy minden eddigi rekordot megdöntött az utóbbi 3 hónap utasforgalma. Ráadásul szeptemberben több mint 16%-kal több utas fordult meg a repülőtéren 2014 szeptemberéhez képest. Viszont a legnagyobb hírt nem említi a sajtóközlemény, mégpedig, hogy az éves utasforgalom átlépte a 10 millió főt, az utóbbi 12 hónapban egészen pontosan 10.067.550 főt szolgált ki a repülőtér. Fantasztikus eredmény és óriási gratuláció a Budapest Airportnak!


A Budapest Airport sajtóközleménye:

Szeptemberben is milliomos lett a budapesti repülőtér: immár harmadik hónapja egyfolytában egymillió feletti az egy hónapban megforduló utasok létszáma. A nyári utazási szezon záróakkordjaként ebben a hónapban triplázott a Budapest Airport, azaz július és augusztus után szeptemberben is egymilló főnél több, összesen 1 017 506 utas érkezett és indult a Budapest Airport 2. Terminálján keresztül.

Budapesten elképesztő dinamikával nő a légiforgalom, miután július-augusztus-szeptemberben vagyis a nagy nyári utazási csúcsforgalomban összesen 3 184 642 utasa volt a Budapest Airportnak. Ilyen nagy utaslétszám még egyszer sem fordult elő a fővárosi repülőtér életében, méghozzá úgy, hogy mind a három nyaralási hónapban meghaladta az utasok létszáma a havi egymilliót. Szeptemberben is folytatódott a növekedés, a kilencedik hónapban 1 017 506 utas érkezett és indult Budapestről.

A forgalom bővülése már az elmúlt év vége óta tart, azonban a nyári hónapokban rendre kétszámjegyű volt a növekedés – az előző év hasonló időszakához képest. Szeptemberben a forgalom-növekedés már 16,2 %-kal haladta meg a 2014. szeptemberi forgalmat és kiemelkedően vezeti a Közép-Kelet Európában mért légiforgalmi statisztikákat. Mind a három nyári hónapban mintegy 140 000 fővel több utasa volt a repülőtérnek, mint egy éve.

A légitársaságok között a Wizz Air bonyolította le a legnagyobb forgalmat, amelynek jelenleg kilenc repülőgépe állomásozik Budapesten. A sorrendben második a Ryanair, őket követi a német Lufthansa, majd az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, a KLM, az Air France és a British Airways következik. A forgalom-növekedésben jelentős szerepet játszottak a hosszútávú járatok is, amelynek révén idén nyáron Budapestről közvetlenül volt elérhető Torontó, Montreál, Dubaj, Peking és Doha. A küldő városok statisztikáját továbbra is London vezeti, behozhatatlan előnnyel, hiszen a brit főváros négy repülőteréről (Heathrow, Luton, Gatwick és Stanstead) összesen öt légitársaság (Wizz Air, British Airways, easyJet, Ryanair és Norwegian) szállít utasokat, szeptemberben majdnem 120 000 embert. A küldő városok sorrendjében második Párizs, utána Brüsszel, Frankfurt, Isztambul, Róma, Amszterdam, München, Milánó és Moszkva a sorrend.

„A budapesti repülőtér történetében még sohasem volt ennyire erős a nyári forgalom, ami mutatja, hogy a magyar főváros és Magyarország egyike a legkedveltebb idegenforgalmi célpontoknak a régióban. A kedvező gazdasági környezet pedig arra ösztönzi a magyar utazókat, hogy egyre többen érjék el repülőgéppel nyári pihenésük választott helyszínét.” – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Mindez jó hír a magyar idegenforgalmi szakma számára is, hiszen az egyre nagyobb számú külföldi vendég növelte a szállodák és vendéglátóhelyek forgalmát, hozzájárult a magyarországi turizmus jövedelem-termelő képességének növeléséhez.”