2015. március 20.

[33.] A tervezés dilemmája - avagy repüljük körbe a Földet

Ha nem tervezel, az a baj, ha tervezel, az is baj. Ha nem tervezel, akkor általában lecsúszol az olcsó repjegyekről, sőt, nehezebb terv nélkül elérni céljaidat. Azonban ha túl részletes tervet készítesz, akkor könnyen odaveszhet a spontaneitás. Ha utazásról van szó, akkor mi megpróbálunk az aranyközépúton sétálni, azaz tervezünk is, de egyben rugalmasak maradunk. Ez utóbbi Twizelben nagyon jól jött, mivel eredetileg csak pár napra mentünk volna oda, de annyira jól éreztük magunkat, hogy végül három hetet is ott töltöttünk. A decemberi indulásunkkal is hasonló volt a helyzet, ugyanis a Budapest - Doha - Kuala Lumpur repülőjegyet mindössze 10 nappal az indulás előtt vettük meg.

Mivel azonban újból ki szeretnénk hagyni a telet - ami ugye Új-Zélandon június és szeptember között lesz - készítettünk egy olyan tervet, amelynél az ősz után újra a nyárba utazunk. Eldöntöttük ugyanis, hogy a nyarat Észak-Amerikában töltjük és Hawaii érintésével Kanadába, illetve az Egyesült Államokba megyünk, augusztus végén pedig Budapestre.

Így néz ki az útvonal, amellyel egy újabb gyerekkori álmom (körberepülni a világot) valósulhat meg:

Budapest - Kuala Lumpur - Sydney - Auckland - Honolulu - Toronto - New York - Oslo - Budapest


Persze minden változhat, pont ez adja a tervezés szépségét. És hogy mit csinálunk Új-Zélandon a június végi indulásunkig? Pontosan még nem tudjuk, remélhetőleg kihozzuk az ittlétből a maximumot és tovább folytatjuk a tervezés / nem tervezés közötti egyensúlyozást. Azt mondják, az élet olyan, mint az utazás, szóval a tervezés terén ott is érdemes az aranyközéputat választani.