2015. január 19.

Wizz Air: 15,8 millió utas 2014-ben

Az év végén a légitársaság 37 ország 106 desztinációjára kínált járatokat összesen 355 útvonalon. A Wizz Air flottája 54 Airbus A320 típusú repülőgépből állt, amelyek Közép- és Kelet-Európa 10 országának 18 bázisán teljesítettek szolgálatot. A korábban bejelentett bázis a bosznia hercegovinai Tuzlában idén júniusban kezdi meg a működését.

A Wizz Air bázisai és úti céljai

„2014 újabb remek év volt a Wizz Air számára, ezt mutatja az is, hogy bővülő útvonalhálózatunk több országot és desztinációt foglalt magába, mint korábban bármikor. 2,3 millióval többen utaztak velünk, mint egy évvel korábban” – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. - „A 2015-ben folytatódó flotta- és hálózatbővítésünk alapjain további növekedésre készülünk, hogy még több alacsony viteldíjat tegyünk elérhetővé az utasoknak Közép- és Kelet-Európában. Büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulunk a gazdasági fejlődéshez piacainkon, és hogy közvetlenül és közvetetten is újabb munkalehetőségek létesülnek növekedésünk következtében” – tette hozzá Váradi József