2014. június 27.

Málta viszi a prímet

Az első öt hónapban közel 200 ezerrel nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma a tavalyi év hasonló időszakához képest. A számok azt mutatják, hogy a növekedés motorja a Wizz Air 2013 második felében indított moszkvai és isztambuli járata. Az orosz fővárosba az év első öt hónapjában megduplázódott az utasforgalom, és Isztambul is jelentős növekedést könyvelhetett el. Jól muzsikál az új dubaji járat is, januártól májusig több mint 21 ezer embert szállított ezen az útvonalon a Wizz Air.

Azonban a legnagyobb százalékos fejlődést meglepő módon Málta produkálta, ezen az útvonalon majdnem megtriplázódott az utasszám. Ez szintén a Wizz Airnek köszönhető, ugyanis az Air Malta mellett tavaly május óta a Wizz is üzemeltet járatot Budapestről a mediterrán szigetre. Érdekesség, hogy a Wizz Air kilenc évig nem repült Máltára, azonban a budapesti járatnyitást követően most már további három városból is (Bukarest, Szófia, Gdansk) elérhető.

Idén az Egyesült Királyság átvette a vezetést Németországtól, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán továbbra is Olaszország áll. Kicsit árnyalja a képet, hogy a Németországba utazók jelentős része átszállva tovább utazik valamilyen harmadik országba (például Amerikába), míg az Egyesült Királyságba utazóknak jellemzően a Brit-szigetek a végállomása. Természetesen ez fordítva is igaz, azaz a Németországból érkezők jelentős része egy harmadik országban kezdte meg az utazását. A városok "versenyében" továbbra is a Budapest - London útvonal vezet, igaz, az év első öt hónapjában egy picivel kevesebb utast szállítottak ezen az útvonalon a légitársaságok, mint a tavalyi év hasonló időszakában.