2014. március 24.

Mégsem lesz Budapest - Donyeck járat

Eredetileg április 30. volt a tervezett járatindítás, ezt a Wizz Air június közepére módosította. Nemrég azonban a légitársaság bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti az útvonalat, habár repülőjegyet még múlt héten is lehetett vásárolni az adott járatra. Természetesen a már megvett jegyeket a Wizz Air visszatéríti, bár gyaníthatóan nem lehet olyan sok érintett.

A Wizz Air ukrajnai leányvállalata idén 5 géppel tervezett üzemelni, azonban a politikai helyzetre való tekintettel a tervhez képest 40%-kal kisebb kapacitással lesznek jelen Ukrajnában. Tavaly nyár óta 3 Wizz repülőgép állomásozik Kijevben, ősszel 1 géppel elindult a donyecki bázis, idén április végétől pedig Lvov lesz a Wizz Air Ukraine legújabb bázisa. Így jött volna ki az öt Airbus A320 típusú repülőgépből álló flotta, azonban a kereslet jelentős visszaesése miatt Kijev 2, míg Lvov 1 géppel fog üzemelni, a donyecki bázis pedig ha minden igaz, akkor egyelőre megszűnik. A légitársaság egyetlen megmaradt járatát Donyeckből egy Kijevben állomásozó gép fogja heti kétszer így repülve teljesíteni: Kijev - Kutaisi - Donyeck - Kutaisi - Kijev. Egy évvel ezelőtt, az Aerosvit csődjét követően a Wizz erősen lobbizott új útvonal kijelölésekért, mely jelentős kapacitás bővítéssel járt volna. Azt hiszem így utólag hálásak lehetnek a Wizznél, hogy nem kapták meg a kijelöléseket, mivel ha az akkori terv sikerült volna, ki tudja, hogy most mekkora bajban lennének.