
Január és november között 7,9 millió utast szolgált ki a repülőtér, mely megegyezik a 2012-es adattal, az éves utasszám várhatóan 8,5 millió fő lesz. A Budapest Airport jelentős növekedést jövőre sem várhat, mivel amennyivel a Wizz Air növeli a kapacitását, a Ryanair annyival csökkenti budapesti bázisán állomásozó gépeinek a számát.
A Jet2.com november 8-án indította el a Budapest - East Midlands járatát, áprilistól pedig Leeds is elérhető lesz, ezzel a Jet2.com légitársaság kínálja a legtöbb hazánkból közvetlenül elérhető brit úticélt. A Norwegian április óta a svéd, a dán és a norvég főváros mellett már a finn fővárosba is repül Budapestről, 2014. március végétől pedig velük is lehet Londonba közvetlenül utazni. A Transavia május óta Amszterdam helyett Rotterdamba közlekedtet járatokat, a Germanwings német fapadossal pedig már Hamburg is elérhetővé vált. A Vueling légitársasággal 2014 nyarán Barcelonába repülhetünk majd, illetve a 2014-es nyári menetrendben az El Al izraeli légitársaság átadja újonnan induló fapados leánycégének, az UP légitársaságnak a Budapest - Tel-Aviv járat üzemeltetését.