2016. augusztus 15.

Sose volt még ennyi utas Ferihegyen

Július volt a repülőtér történetének legforgalmasabb hónapja, összesen 1,15 millió induló és érkező utas, ezzel sorozatban 21. alkalommal dönt rekordot a Budapest Airport havi utasszáma (az év azonos hónapjának rekordjához viszonyítva). 2015 első hét hónapjához képest 10,9%-kal több utas fordult meg idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Tavaly júliusban is rekordot döntött az utasforgalom, azonban most sikerült ezt 70.000 fővel túlszárnyalni. Ennek eredményeként az idei évben eddig közel 625 ezerrel több utas fordult meg a budapesti repülőtéren, mint tavaly január és július között. Ha sikerülne tartani ezt a növekedési ütemet, akkor az idei utasszám akár 11,3-11,5 milliós is lehet - a korábbi évek adatai: 2013-ban 8,5 millió | 2014-ben 9,2 millió | 2015-ben 10,3 millió.