2016. január 23.

Portugália után Málta is csak fapadossal lesz elérhető?

Nemrég derült ki, hogy a TAP portugál légitársaság megszünteti lisszaboni járatát. Az persze nem kapott túl nagy hangsúlyt, hogy Budapest mellett Bukarest, Zágráb, Hannover, Göteborg is ment a levesbe, illetve három portói járat is megszűnik. Ahogy az várható volt, a Wizz Air rögtön rárepült a lehetőségre és megduplázza a heti járatszámot a Budapest - Lisszabon útvonalon. Ez persze nem boldogítja azokat, akiknek nem Lisszabon lenne a végcéljuk, hanem átszállással repülnének tovább mondjuk Dél-Amerikába.

A napokban az Air Malta foglalási rendszeréből került ki a Málta - Budapest járat. Hivatalos bejelentés még nincsen a járat jövőjével kapcsolatban, azonban könnyen elképzelhető, hogy kikerül ez az útvonal az Air Malta kínálatából.  A járat eredetileg március 28. és október 28. között közlekedett volna hétfői és pénteki napokon, de úgy látszik nem vállalják a konkurencia harcot, ugyanis március 19-től nem csak a Wizz Air, hanem a Ryanair is repül a Budapest - Málta útvonalon.

Kérdés, hogy a légitársaság mikor tájékoztatja az érvényes foglalással rendelkezőket, hogy a közvetlen járat helyett Frankfurton, Münchenen vagy Bécsen keresztül fognak eljutni Máltára. Illetve az is kérdéses, hogy adott esetben visszatérítik-e a repjegy árát. Mindenesetre aki foglalással rendelkezik, annak érdemes felkeresnie a légitársaságot.

Ha tényleg megszűnik az Air Malta járata, akkor áprilistól a 99-ből már 71 repülőtér közvetlen járattal Budapestről csak fapadossal lesz elérhető.