2015. szeptember 19.

Már nem kell sok Ferihegynek a 10 millió utashoz

Már a tavalyi év is kiemelkedő volt a budapesti légikikötő életében, ugyanis története során tavaly sikerült először átlépnie a 9 milliós éves utasszámot. Idén azonban még a 2014-es számokat is túlszárnyalja a Budapest Airport, a 10 milliós éves utasszám szinte már garantálható.


Az augusztusi utasforgalom 1 millió 86 ezer fő volt, ami közel 130 ezer fővel haladta meg az eddigi rekordnak számító 2011-es értéket. 2015. első nyolc hónapjában majdnem 770 ezer utassal többet szolgált ki a ferihegyi repülőtér az előző év azonos időszakához képest. Ha gördülő évet nézünk, azaz a legutóbbi 12 hónap számait, akkor a Budapest Airport több mint 9,9 millió utasnál tart. Ez azt is jelenti, hogy az utasforgalom akár már szeptember végén átlépheti a 10 milliós álomhatárt.