Nem gondoltam volna, hogy majdnem 6 hónap ilyen gyorsan el tud telni, de eltelt. Az utolsó hetek különösen sűrűek voltak, búcsú az Új-Zélandon megismert magyar és kiwi barátainktól, az U20-as foci VB és a készülődés az utazásra annyira lefoglalt, hogy úgy éreztem, egy szemvillantás alatt vége lett az új-zélandi kalandnak. Ha megkérdeznéd, hogy érdemes volt-e belevágni, akkor határozott igennel válaszolnék. De az összegzést inkább az utolsó bejegyzésre, vagy a szeptember eleji előadásra tartogatom.

Június 21-én, az U20-as VB döntő másnapján indultunk el Aucklandből. Azért ezen a napon, mert számoltam a magyar ifjúsági válogatott legjobb négy közé való jutásával. Utólag is fájdalmas arra gondolni, hogy két olyan csapat játszotta a döntőt (Brazilia és Szerbia), akiket a torna során a magyar csapat majdnem megvert. Ilyen se gyakran fordul elő, de talán a következő tornákon szerencsésebbek leszünk.

Sokáig kerestem a megfelelő repülőjegyet Új-Zéland és Észak-Amerika között, több variációt is nézegettem és végül a legolcsóbb opció az lett, hogyha Hawaii-on keresztül repülünk. Nem kellett sokat győzködni magunkat, megvettük a repülőjegyet Honolulura, majd onnan Kanadába. Azon már nem érdemes meglepődni, hogy az Air New Zealand és az Air Canada is felszámít díjat a feladott poggyászért és az ülőhely-kiválasztásért, de azt még szokni kell, hogy egy 8-12 órás repülésnél fizetni kell a fedélzeti ellátásért. De nem baj, nem panaszkodunk, elvégre nem minden nap repül az ember Hawaii-ra.