2015. május 3.

Elindult az Air China Peking-Budapest járata

- a Budapest Airport közleménye -

Pontosan 19 óra 26 perckor landolt pénteken Budapesten az Air China kínai nemzeti légitársaság első Peking-Budapest járata. Az Airbus A 330-200-as típusú repülőgép, amelyen 30 business és 207 turista osztályú helyet kínálnak, ezentúl hetente négy alkalommal közlekedik a magyar és a kínai főváros között.

Történelmet írt az Air China, amikor a kínai nemzeti légitársaság első Airbus A 330-200 típusú gépe landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, hiszen ilyen gép eddig még nem közlekedett menetrendszerűen Peking és Budapest között. A korszerű, 237 utast szállító kínai repülőgépek egy közbenső, Belarusz fővárosában tett leszállást követően érkeznek Budapestre 19.40-kor és a tervek szerint 21.10-kor indulnak tovább egyenesen Pekingbe. A járat a kora hajnali órákban érkezik a Kínai Népköztársaság fővárosának nemzetközi repülőterére. A nyári menetrendben az Air China gépei hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Budapestre.

Az első járatot ünnepélyes keretek között, az új járatoknak kijáró hagyományos tűzoltó diadalív vízsugárral köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Peking-Budapest légijárat újraindításáról Szijjártó Péter külügyminiszter írt alá megállapodást Kínában, így szinte természetes, hogy ott volt az első járat köszöntésén a repülőtéren, ahogy megjelent Xiao Qian, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. 

“Óriási öröm a számunkra, hogy üdvözölhetjük az Air China első Peking-Budapest járatát a repülőterünkön. Ez valóban történelmi léptékű pillanat nemcsak a magyar légiközlekedés, hanem a magyar gazdaság számára is.” jelentette ki Jost Lammers. A Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: “Biztos vagyok abban, hogy az új járatra nagyon nagy az igény mind a turisták, mind az üzleti utazók körében, hiszen az Air China Ázsia legerősebb gazdaságával teremt összeköttetést Magyarországról. Kína páratlanul gazdag, négyezer éves történelme és kultúrája fantasztikusan vonzó utazási célpontot jelent, miközben Magyarországon él Közép-Európa legnépesebb kínai származású kolóniája. Minden feltétel adott a Peking-Budapest légihíd további fejlesztéséhez.”

Az Air China által biztosított közvetlen magyar-kínai légi összeköttetés természetesen az áruforgalom (air cargo) fellendülését is nagyban elősegíti a két ország között, mivel a magyar export termékek így akár már átrakópont nélkül, közvetlen járatokon is eljuthatnak Kínába.

„Az Air China új járata a gépenként akár 10 tonnás teheráru-szállítási kapacitás révén egyértelműen kelet- és közép-európai gyűjtő/elosztó (hub) szerepet is ad Budapestnek és a repülőtérnek, mind az export, mind az import területén és egyben erősíti Magyarország és Budapest központi logisztikai szerepét a régióban, ami mindannyiunk közös érdeke!” – tette hozzá Heckenast Kornél kereskedelmi igazgató az R-BAG cégcsoport nevében, mint az Air China Cargo hivatalos magyarországi vezérképviselete (Cargo Geneal Sales Agent - GSSA). 

A közvetlen Budapest-Peking járat 2012-ben szűnt meg, amikor a Malév csődje után a Hainan Airlines úgy döntött: a budapesti átszállási lehetőségek megszűnése miatt leállítja a magyarországi járatot. A mostani új járat elindításához kormányzati szintű megállapodásra volt szükség, hiszen módosítani kellett a Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti légügyi egyezményt. Mindez része a magyar kormány „Keleti Nyitás-politikájának”. Magyarországon található a legnépesebb kínai származású kolónia egész Kelet- Közép-Európában, akik számára nyilvánvalóan nagyon jó hír az új Air China járat elindítása, ami nemcsak az üzleti utazók és a családi kapcsolatok ápolása szempontjából fontos, hanem az idegenforgalom további bővülésére is kihat.