2015. január 14.

Rekordév Ferihegyen - én már 9 hónapja megmondtam!

Április 6. óta várom ezt a napot, hogy megírhassam, rekordot döntött a Budapest Airport utasszáma 2014-ben, mivel a mindenkiutazhat.hu másfél éves történetében ez volt eddig a leghosszabb jóslat, ugyanis 9 hónapot kellett várni a beteljesüléséhez. Január elején a repülőtér még 3-4%-os növekedést várt, azonban az első két havi utasforgalma alapján úgy számoltam, hogy 2014-ben Ferihegynek 9,1 millió utas is összejöhet. A Budapest Airport tegnapi közleménye alapján tavaly az utasforgalom egészen pontosan 9.155.961 utas volt.


Úgy néz ki, hogy a repülőtér most már túltette magát a Malév 2012. februári csődjén, habár azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Malév utolsó félévét még mindig nem sikerült túlszárnyalni. A nemzeti légitársaság az utolsó időszakban rendkívül jól muzsikált, kár, hogy ekkor már túl késő volt. A Budapest Airport utasforgalmán is jól látszik a Malév akkori jó teljesítménye, ugyanis 5 hónap (2011. július - október és 2012. január) utasszámát még 2014-ben sem sikerült felülmúlni.


Még egy érdekesség, hogy a Malév 3 milliós utasforgalmának nagyjából fele átszálló utas volt, azaz maximum pár órát töltöttek Ferihegyen. Most azonban az átszálló utasok száma közelít a nullához, tehát a Budapest Airport majdnem teljes utasforgalma "kijön a reptérről", azaz vagy ez a kiinduló pontja, vagy a végállomása. A 2011-es éves adat 8,92 millió volt, a tavalyi pedig 9,16 millió, azonban a különbség a turizmus szempontjából jelentősebb volt, mint a két szám közötti 240 ezres különbség.

És hogy mi várható 2015-ben? Újabb járatok, újabb légitársaságok és a Budapest Airport várakozása szerint 9,6 millió utas. Szeptemberben amúgy ezt írtam: "jövőre a Budapest Airport az idei várható rekord utasszámát is jóval túlszárnyalhatja és akár 9,5 - 9,7 millió utast is kiszolgálhat." Reméljük!