2014. május 16.

Kiderült a két megszűnő Ryanair járat

A Ryanair keddi sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a téli menetrendtől kezdve tovább csökken az ír fapadossal elérhető úti célok száma Budapestről. Az eddigi 14 helyett október végétől már csak 12 repülőtérre repülnek a magyar fővárosból. Azt azonban a Ryanair képviselői nem árulták el, hogy melyik a két megszűnő útvonal, azonban a foglalási rendszerből lehetett következtetni arra, hogy Pisa, Tampere és Velence közül kerül ki a két kieső járat. Ma Pisa is bekerült a téli menetrendben, tehát Velence és Tampere október végétől megszűnik, ezáltal Finnországba közvetlen fapados járatot már csak a Norwegian fog üzemeltetni.