2013. december 11.

Járattörlés a Ryanairnél január közepétől

Az ír fapados január 14-től nem repül Budapest és Stockholm (Skavsta) között, sőt a reggeli Brüsszel (Charleroi) reptérre közlekedő járatai is törölve lettek. Közületek ez sokakat érinthet, mivel erre a két úti célra lehetett októberben a 73 forintos "akció" keretében jegyet foglalni. Az egynapos utazásoknak lőttek, nekünk szerencsénk van, az egyik foglalásunk január 11-re szól, azaz a mi egynapos túránk nincs veszélyben.

Mivel a módosítás több mint két héttel a járatindulás előtt történt, semmiféle kártérítés nem jár. Mégis mit lehet ilyenkor tenni?

1. ELFOGADNI A MÓDOSÍTÁST - ha a reggeli járatra volt jegyünk, akkor nagy valószínűséggel automatikusan áttesznek az esti járatra.
2. MÓDOSÍTANI AZ UTAZÁST - itt több lehetőségen kell elgondolkodni, Stockholm esetében például a jegyeket LEHET, hogy át lehet írni Billundra vagy Tamperere, az egynapos brüsszeli utazást pedig több naposra módosítani.
3. VISSZAKÉRNI A PÉNZT - ha nem fogadjuk el a változtatást, akkor a pénzt vissza lehet igényelni, persze ekkor az egész utazásról lemondunk.

Ha további segítség kell, írjatok nekünk nyugodtan Facebook-on!