2013. október 26.

Repülőjegy + Hotel = Megtakarítás ?

Egy korábbi cikkben már foglalkoztunk a Wizz Tours internetes utazási irodával, azonban a most tapasztalható jelentős reklámkampány miatt úgy éreztük, végzünk még egy ár-összehasonlítást. Kétségtelen tény, hogy időt spórolunk a Wizz Tours által, illetve arra is nagyon hasznos az oldal, hogy egyben lássuk a repjegy és szállásárakat. Ez utóbbi azért fontos, mert sok olyan úti cél van, ahova eljutni olcsó, viszont a szállások elég drágák, azonban ennek a fordítottja is gyakran előfordul. A végén úgyis az számít, hogy az egész utazás mennyibe került és ebben segít a Wizz Tours, habár csupán pár kattintással több és bármelyik szállásfoglaló oldalon magunknak is elvégezhetjük az összehasonlítást.

A Wizz Tours egyik nagy hátránya, hogy nem lehet érvényesíteni a Wizz Discount Club kedvezményt, ezáltal egy kétfős utazásnál majdnem 12 ezer forint kedvezménytől eshetünk el. A másik, hogy nem az összes szállás szerepel a kínálatában, aminek következtében könnyen előfordulhat, hogy a szállás foglaló oldalakon még kedvezőbb árú hotelt találunk. A harmadik, hogy kötelezően tartalmazza a nagy kézipoggyászt és értelemszerűen ennek díját is. Itt jegyeznénk meg, hogy a Wizz Tours oldalán két egymással ellentmondó leírás található az utaskabinba felvihető poggyászról. Az első a gyakran ismételt kérdések között, a második pedig a foglalás során ad tájékoztatást; nagy valószínűséggel az előbbi az érvényes szabályozás.

Forrás: hu.wizztours.com
















Négy próbafoglalás tanulsága, ahol a Wizz Tours árait összevethetjük azzal az árral, ha külön vesszük a Wizz honlapján a repjegyet, majd lefoglaljuk a booking.com-on a szállást (személyenkénti árak 2 fős foglalás esetén):

Brüsszel (november 15-17. New Hotel Charlemagne)
43.900 Wizz Tours
49.200 repjegy + nagy kézipoggyász + szállás

Málta (január 18-25. Europa Hotel)
48.300 Wizz Tours
46.900 repjegy + nagy kézipoggyász + szállás

Dubaj (február 14-17. Pearl Residence Hotel Apartments)
125.300 Wizz Tours
127.700 repjegy + nagy kézipoggyász + szállás

Barcelona (március 4-8. Sunotel Junior)
61.000 Wizz Tours
60.100 repjegy + nagy kézipoggyász + szállás


Akit meggyőzött a Wizz Tours, annak ma érdemes az Arénát vagy az Allét felkeresnie, ugyanis 20 eurós kupon lehet nyerni: